Eyewitness testimony on the Arrow Cross massacres in Városmajor and Alma streets

Title

Eyewitness testimony on the Arrow Cross massacres in Városmajor and Alma streets

Subject

Arrow Cross Party
paramilitary organizations
mass murder
mass graves
Police
Jewish institutions
Health institutions
hospitals
International Committee of the Red Cross
Rescue

Description

Testimony of Judge dr. Emil Böszörményi-Nagy (1913-1985), an eyewitness of the Arrow Cross massacres in Városmajor and Alma streets on January 14-15 and 19.

Creator

Emil Böszörményi-Nagy

Source

Records of the Committee for the Investigation of Nazi and Arrow Cross Atrocities, 1944-1945. Budapest Municipal Archives (BFL) XVII.2. Records of the Budapest National Committee

Date

1945-04-03

Relation

EHRI collection description: https://portal.ehri-project.eu/admin/units/hu-002733-hu_bfl_xvii_2

Language

Hungarian

Type

testimony

Coverage

Budapest, District XII

Text

A városmajori zsidó intézmények ápoltjaival és alkalmazottaival Buda ostroma alatt történtek leírása egy szemtanú által

1945. január 14-én a Városmajor felett süvítettek a gránátok. Az orosz előőrsök alig 2-300 méterre álltak tőlünk és mindnyájan reszketve vártuk már a felszabadulást. Délután 4 óra körül az állandó géppisztolylövések megszokott hangja mellett egy másféle tompább hang ütötte meg a fülünket. A hang a Bíró Dánielről elnevezett zsidó kórház irányából jött. Az ablakhoz szaladtam, kinéztem és borzadva tántorogtam vissza. Egyikünk ájultan esett össze a szörnyű látványtól. Négy-öt ápolónő állt fehér fátyolban, sorban, arccal a kórház udvarán álló szénkamra felé fordulva. Mögöttük néhány nyilas egyenruhájú egyén, akik közül az egyik lőtt és az ápolónők sikoltva estek össze. Tovább nem bírtuk a borzalmas látvány nézni, és mert segíteni nem tudtunk – az utcán elszórva vagy egy tucat géppisztolyos testőr állt őrt – magunkba roskadva ültünk és hallottuk még egy órán keresztül a megismétlődő lövéseket és halálsikolyokat.
Másnap Joksa Ferenc az Alma utcai zsidó szeretetház alkalmazottja mondotta el részletesen a történteket. Január 14-én, vasárnap délelőtt 11 órakor jeletek meg a nyilasok a Bíró Dániel kórházban. Vezetőjük egy vörös hajú rosszképű martalóc volt és volt velük két német katona is. Látszólag a németek intézkedtek, de amikor a végrehajtásra került a sor, eltávoztak. A nyilasok előzőleg kiválogatták azokat, akiknek keresztény irataik voltak és ezeket az alagsorba küldték. Azután kiadták a parancsot, hogy aki járni tud, keljen fel az ágyból és öltözzön fel. Ezeket kisebb csoportokban leküldték a kórház udvarára, ott hátraarcot vezényeltek nekik és géppisztollyal tarkón és hátba lőtték. Egyeseket a szeneskamrába küldtek és ott lőtték le. 4 óra körül már az udvaron hulla hulla hátán feküdt. Mikor a járóképes betegek és a zsidó alkalmazottak már mind halva feküdtek az udvaron, a nyilas testvérek a kórtermekben folytatták a munkát. Teremről teremre járva végeztek mindenkivel. Öregek, súlyos betegek, apró gyermekek egyaránt terítékre kerültek. Két kisfiú holttestét anyjukra borulva találták meg később. A kórház igazgatója is ott lelte halálát. Zuber nevű főorvos az udvaron feküdt két holttest alatt és még sokáig nyögött. A szemben lévő ház lakói ki akarták emelni, de az udvaron álló nyilas őr lelövéssel fenyegette őket, a kegyelemlövést azonban sajnálta a szerencsétlen főorvostól. Két óra alatt itt összesen 130 ember lelte halálát. – Másnap nyilas őr állt a ház előtt és nem engedett be senkit sem. Kedden reggel az udvaron fekvő és vörös szőnyeggel letakart holttesteket leöntötték petróleummal, azután pedig az épülettel együtt meggyújtották. Két napig égett az épület és a hullák részben egészen elégtek, részben csak megszenesedtek. A holttesteket később az orosz hatóságok elszállították, de még egyes végtagok és emberi csontok ma is találhatóak a hamuban. Ott fekszik például egy női cipő, benne egy megszenesedett női lábbal. Itt-ott néhány csont. Ez minden ami a Bíró Dániel kórház lakóiból még látható.
A két házzal távolabb álló zsidó szeretetház lakói január 14-e óta borzalmas rettegésben éltek. Rettegésük még csak fokozódott, amikor megjelentek náluk a német katonák és elvitték élelmiszerük nagy részét. A Bíró Dániel kórházban is így kezdődött… Január 19-én a szeretetház keresztény alkalmazottja, Joksa Ferenc átment az átellenben lévő iskolában lévő honvédkórházban parancsnokához, egy tábornokhoz és ennek védelmét kérte. A tábornok kijelentette, hogy „ő olyan kis pont”, hogy nem tud segíteni, talán a németek… Az ő „segítségüket” már ismerték a Városmajor utca lakói. Joksa erre közölte az intézet aggastyán lakóival – 71 éven aluli alig volt közöttük – hogy aki tud, menjen, amerre lát. Egész nap hullott az akna és szegény öreg emberek nem mertek neki indulni. Négyen mégis rászánták magukat, ezek azután meg is menekültek. A többi hetven azonban reszketve várt. Este 7 és 8 óra közt megjelentek a zöldinges testvérek. Kijelentették, hogy el kell szállítani az ápoltakat. Külön választották a férfiakat és a nőket. A nőket levezették a Városmajorba és a Szamos utcai oldalon hármas sorokba állították őket. Aki járni nem tudott, hordszéken vitték le és letették a földre sorban. Ekkor megszólaltak a géppisztolyok. Egy perc sem telt el és 70 „társadalomra veszélyes” aggastyán terült el a hóban. Egyesek csak sebet kaptak és könyörögtek, végezzenek velük egészen. Hóhéraik erre 3 kézigránátot vágtak közéjük. Egyik robbant fel és ettől tüzet fogtak a ruhák. A tűz és a fagy ezután befejezte az „emberek” munkáját.
Nem volna teljes a Városmajori „országépítés” krónikája a Maros utcai másik zsidó kórházi működés megemlítése nélkül. Itt a nyilasok 170 meztelenre vetkőztetett zsidó férfit és nőt kergettek utcára még január első napjaiban. Ezeket is mind lelőtték.
Ennyit tudnak a Városmajor utca lakói, a többi a Népbíróság dolga.
Budapest, 1945. IV. 3.
Böszörményi Nagy Emil

Original Format

paper

Translation

An eyewitness’ description of what has happened with the employees and patients of the Jewish institutions in Városmajor during the siege of Buda

On the 14th of January, 1945 grenades whizzed above the Városmajor. The Russian outposts were just 2-300 meters away from us and we were all quakingly waiting for the liberation. Around 4 o’clock in the afternoon in addition to the constant, accustomed sound of machine gun shots a different kind of duller sound came to our ears. The sound came from the direction of the Jewish hospital, named after Dániel Bíró. I ran to the window, I looked out and staggered back in horror. One of us fainted from the terrible sight. Four-five nurses in white veil were standing in a row, facing the coal chamber in the yard of the hospital. Behind them some Arrow Cross in uniforms, one of whom shot and the nurses screamingly collapsed. We could not stand to look at the horrible sight, and because we could not help –a dozen bodyguards armed with submachine guns stood guard scattered on the street – we sat, sunk into ourselves and listened to the repeated gunshots and death screams for another hour.
The following day, Ferenc Joksa, employee of the Jewish nursing home at Alma-street told in details what happened. The Arrow Cross appeared in the Dániel Bíró hospital at 11 o’clock in the forenoon of Sunday, on the 14th of January. Their leader was a red-haired marauder with a wicked face, and two German soldiers were with them too. Apparently the Germans acted upon, but by the time when it came to implementation, they had left. The Arrow Cross previously sorted out those, who had Christian papers and sent them to the basement. Then they gave the order that anyone who can walk should get out of bed and get dressed. These people were sent in smaller groups down to the hospital’s courtyard, where they were ordered an about-face and they were shot with submachine guns in the back of their head and their back. Some were sent into the coal chamber and were shot down there. Already around 4 o’clock, dead bodies on dead bodies were lying all in a heap. When the ambulant patients and the Jewish employees have all been lying in the courtyard, the Arrow Cross comrades continued to work in the wards. They were walking from room to room and were done away with everybody. Old people, seriously ill people, and small children were equally shot dead. The dead bodies of two little boys were found later on their mother, embracing her. The director of the hospital also died there. Chief physician named Zuber was laying under two dead bodies in the courtyard, groaning for a long time. Residents of the house on the opposite side wanted to lift him out, but the Arrow Cross guard who was standing in the courtyard threatened to shoot them, but he begrudged the grace shot for the unfortunate chief physician. All together 130 people died here in two hours. – On the next day Arrow Cross guards stood in front of the house and would not let anyone in. On Tuesday morning, the dead bodies, lying in the courtyard and covered with a red carpet, were spilled with petroleum and then they were set on fire along with the building. The building was burning for two days and the corpses partially burned completely down, some were only charred. The dead bodies were later transported by the Russian authorities, but some limbs and human bones are still visible in the ashes. There is for example a woman’s shoe with a charred leg in it. Here and there some bones. This is all what left behind from the residents of Dániel Bíró hospital. The residents of the Jewish nursing home two blocks away lived in horrible terror since the 14th of January. Their terror only increased when German soldiers appeared there and took away a large portion of their food. It began the same way in the Dániel Bíró hospital... On the 19th of January, Ferenc Joksa, the Christian employee of the nursing home, went over to the commander – who was a general - of the military hospital operating in the school over against [the Dániel Bíró hospital], and asked him for protection. The general said that “he is so insignificant” that he cannot help, maybe the Germans... But their “help” had already been known by the residents of the Városmajor street… Hence, Joksa told the very old residents of the institute – younger than 71 years old was barely among them – that, who can go, go wherever he or she can. Shells were falling the entire day and the poor old people did not dare to leave. In spite of that four of them decided to go, and they escaped. However, the other seventy people waited shivering. The green-shirted comrades appeared between 7 and 8 o’clock in the evening. They declared that the patients should be transported off. They separated the men and women. They lead down the women into the Városmajor [park], and they made them stand in triple rows on the Szamos street side. They took down those who could not walk in sedan chair and put them down in lines onto the ground. Then the submachine guns rang out. Not even a minute had passed and 70 old people “dangerous to society” fell on the snow. Some of them were only wounded and they were pleading to do away with them completely. Their hangmen threw 3 hand grenades between them. Only one of them exploded and the clothes caught fire from it. The fire and the frost then completed the “people’s” work.
The chronicle of the “state-building” in the Városmajor would not be complete without mentioning the operation in the other Jewish hospital on the Maros street. Here the Arrow Cross chased 170 undressed Jewish men and women to the street, way back in the first days of January. They shot all of them down as well.
So much the people of the Városmajor street can tell, the rest is to deal with is the People's Prosecutor's Office’s duty.
Budapest, April 3, 1945
Emil Böszörményi Nagy

Files

XVII_2_37c_16.jpg
XVII_2_37c_17.jpg
XVII_2_37c_18.jpg
XVII_2_37c_19.jpg
XVII_2_37c_20.jpg
XVII_2_37c_21.jpg

Citation

Emil Böszörményi-Nagy, “Eyewitness testimony on the Arrow Cross massacres in Városmajor and Alma streets,” EHRI Documents, accessed September 30, 2020, https://visualisations.ehri-project.eu/items/show/94.

Item Relations

This item has no relations.